Tűzjelző rendszer - beépített tűzjelző berendezés

A hagyományos tűzjelző központok esetén az érzékelők jelzőkörökön – ún. zónákon – keresztül csatlakoznak a központhoz és tűzjelzés esetén az egymással párhuzamosan kötött érzékelők egy jellemző ellenállás(impedancia) értéket „ültetnek” a jelzőkörre, így értesül a központ arról, hogy a jelzőkörön valamelyik eszköz tüzet érzékel. Ebből a működésből rögtön láthatóvá válik ezen rendszerek legnagyobb hátránya, miszerint nem azonosítható, hogy egy jelzőkörön melyik eszköz jelzett vagy hibásodott meg. Ez csak úgy lehetséges, ha egyenként megvizsgáljuk valamennyi eszköz LED-jét és amelyik jelzett az fog világítani. Amennyiben hiba lép fel a jelzőkörön akkor valamennyi ahhoz csatlakoztatott eszköz kiesik a működésből. Éppen ezért a hagyományos elven működő központokat csak kisebb rendszerek esetén szokták alkalmazni.

A címezhető, analóg tűzjelző központokhoz az egyes érzékelők ún. hurkokon keresztül csatlakoznak. Azért hívják az érzékelőkört huroknak, mert visszatér a központhoz, így egy tervrajzon huroknak látszik. A visszatérő hurkos rendszerek óriási előnye, hogy két irányból is képesek megtáplálni a hurokeszközöket, így egy esetleges hurok szakadás esetén egyetlen érzékelő sem esik ki az érzékelésből. Továbbá ezen az tápellátást biztosító vezetéken keresztül az egyes hurokeszközök a központtal kommunikálni képesek. Ehhez szükséges, hogy mindegyiknek külön címe legyen, melynek segítségével azonosítható, hogy melyik eszköz és honnan jelez. Így a tűzeset pontosan és egyértelműen lokalizálhatóvá válik.

Hogy mitől analóg egy központ? Első hallásra ez az elnevezés megtévesztő lehet, hiszen általában az analóg a régi elavult szokott lenni a digitális pedig a modern, új. Nos, hogy megértsük az elnevezést képzeljünk magunk elé egy hagyományos, kis- és nagymutatós órát és egy modern digitális óra kijelzőt. Ahogy a mutató mozognak az órán, úgy szép lassan minden létező értéket felvesznek a kijelzőn, míg a digitális órán csak az egész értékek változásait látjuk. Az analóg tűzjelző érzékelők folyamatosan küldenek aktuálisan mért pillanatnyi értékeket a központ felé, aki ezeket az eredményeket kiértékeli és ha magasnak ítéli őket, akkor előriasztást vagy tüzet jelez.

A tűzjelző rendszerekre jellemző még, hogy működésére szabvány által előírt szigorú szabályok vonatkoznak, Európában ez az EN54-es szabvány. Ennek egyik legfontosabb követelménye, hogy a 230V-os hálózati tápellátás kiesése esetén is tovább tudjon működni. Ezért szükséges a tűzjelző rendszerek esetén szünetmentes tápellátást biztosítani az eszközöknek. Valamint ezért szükséges mindig az adott rendszerre jellemző eszközök és azok darabszámaik, egymástól való távolságuk, alkalmazott hurok kábel, stb. függvényében egyedi hurokkalkulációt elvégezni. Amennyiben nincsenek rendkívüli körülmények akkor egy „normál” tűzjelző rendszernek képesnek kell lennie 24 órán keresztül akkumulátorokról működnie, úgy, hogy ebből 30 percig riasztási körülmények vannak (szólnak a szirénák, villognak a fényjelzők, egyéb vezérlések aktiválódnak, stb.). Jellemzően az egyes eszközöknek tűz esetén is működőképesnek kell maradnia legalább egy rövid meghatározott ideig, ezért a tűzjelző rendszerek kiépítésére, az alkalmazott részegységekre is vonatkoznak előírások. Pl. sziréna kábelezésnek tűzálló tartószerkezetre kell kerülnie és maga a kábel tűzálló kell, hogy legyen.

A tűzjelző rendszerek tipikus alkotóelemei

Pontszerű érzékelők

• Optikai érzékelő

A füstképződéssel járó tüzek ellen használható, a jellemző méretű füstszemcséken alapul az érzékelés. Az érzékelő kamra két oldalán található egy fényérzékeny és egy fény emittáló elem. Normál esetben a fényérzékeny elem nem látja a fényforrás fényét, azonban, ha a kamrába kerül füst, akkor annak részecskéin megtörik a fény és így a fényérzékeny elem érzékeli azt. Megadott intenzitású fény tűzjelzésnek tekinthető. Ez a legelterjedtebb érzékelő, hátránya, hogy poros környezetben hajlamos téves jelzéseket adni, ezért is szükséges időszakos karbantartása.

• Hősebesség és/vagy hőmaximum érzékelő

Gyakorlatilag egy hőmérő eszköz, a szabvány szerint meghatározott mértékű hőmérséklet emelkedésre jelez (pl. 8°C/perc) és/vagy egy adott maximális hőmérséklet esetén (pl. 57°C). Azért írok csak példákat, mert ezeket minden esetben függenek a helyi környezettől. A tűzjelző rendszereknél nagyon fontos feladat, hogy tévesen ne jelezzenek csak valós tűz esetén. Ezen érzékelők tipikus alkalmazási területei a teakonyhák vagy melegítő konyhák, ahol az esetleges gőz- és füstképződés miatt az optikai érzékelők használata sok téves jelzést eredményezne.

• Multikritériumos érzékelő

Ez az érzékelő tartalmaz optikai és hőérzékelőt is és egy saját algoritmussal együtt használja azokat, jól érzékelve a kevés füsttel, de nagy hőtermelődéssel járó tüzeket. Az Aritech2000 protokollú érzékelők között ez a legérzékenyebb. Esetleg programozható olyan módon, hogy egyszer hő, máskor optikai érzékelőként működjön.

Másodkijelzők

Gyakorlatilag egy pontszerű érzékelőhöz csatlakozó fény- és/vagy hangjelző eszköz (jellemzően csak fényjelző), amire akkor van szükség, ha az érzékelő rejtett vagy nem látható helyen van. Jellemzően álmennyezet feletti érzékelők jelzésének megjelenítésére használják.

Kézi jelzésadók

A tűzjelző rendszerek talán legelterjedtebb eszközei, gyakran láthatók épületekben piros színűek és újabb előírás, hogy utánvilágító tábla is jelölje helyüket, hogy sötétben is látható legyen a helyük. Aktiválva a kézi jelzésadót – típustól függő vagy elég benyomni a törőüveget, műanyagot vagy előbb be kell törni a törőüveget és utána megnyomni a gombot, amit nyilak jelölnek – azonnali tűzjelzés keletkezik.

Nyilván a felsorolt eszközökön túl számos egyéb elven működő tűzjelző eszköz létezik, melyek illeszthetők tűzjelző rendszerekhez. Ilyenek pl. a vonali füstérzékelő készülékek, lángérzékelők, légcsatorna érzékelők, stb.