Míg a légiiparban azt akarjuk megakadályozni, hogy robbanószerrel felrobbantsanak valamit, addig más területeken (határőrség, rendőrség, büntetésvégrehajtás) csempészáruk, kábítószerek után kutatunk. Az ETD mindkét területre tökéletesen megfelelő.
A ma gyártott eszközök már nanogramm, azaz a gramm 10-12-ed mennyiségében képesek kimutatni a keresett anyagot. Hogy egy kicsit jobban szemléltessük ennek a nagyságát, képzeljenek el egy olimpiai úszómedencét. Rengeteg vízről beszélünk. Ha ebbe a vízmennyégbe egyenletesen bekeverünk egy kávéskanálnyi cukrot, akkor a készülék képes azt kimutatni.
Működési elve
A találó angol kifejezés, az Ion Mobility Spectrometry (IMS) szavakkal írja le a készülék működését. Azaz ion mozgáson alapuló spektrometria. Egy mintavételező lap segítségével egy adott felületről mintát veszünk, ezt behelyezzük a készülék mintavételező nyílásába. Ez egy kipárologtató egység is egyben, amely jellemzően 200 oC feletti hőmérsékleten kipárologtatja a lapból a begyűjtött részecskéket. Ezt követően pedig ionizálja egy részegység a kipárolgott anyago(ka)t és vivőgázt, majd ez az elegy egy áramlási csőben felgyorsulva becsapódik egy detektorba. Minden anyagnak van egy jellemző becsapódási energiája (spektruma), amely alapján a készülék különbséget tud tenni a különböző anyagok között. Az eszköz végső soron egy kijelzőn jeleníti meg a kezelő számára a szükséges információkat.
Az első bekezdésben leírt érzékenységet a gyakorlatban úgy kell értelmezni, hogy nem szabad a készülékbe anyagot látható mennyiségben bevinni, mert azzal túltelítjük az eszközt és egy hosszú tisztítási folyamat elé nézünk.
Egyébként a szakzsargonban elektromos kutyáknak is hívják ezeket az eszközöket. Mindannyian hallottunk már a kábítószer és robbanószer kereső kutyák létezéséről, innen származik ez a kifejezés.
Érdekesség még, hogy régebben az ionizálásra az eszközök Ni63-at használtak (ez nagyban megnehezítette az eszközök kezelését, sok problémát okozott), a mai készülékekben viszont hasadóanyag nélküli ionizációs zajlik le, ezt a feladatot a legtöbb esetben koronakisüléses tűk végzik el.
Bizonyos eszközök rendszeres időközönként visszaállítják magukat, ekkor előfordul, hogy 4 órás időtartamban azok nem használhatók. Ezen folyamat során a készülékek eltávolítják magukból a működés során bejutott szennyeződéseket. A Nuctech ETD eszközeinek egyik nagyszerű újítása, hogy folyamatosan tisztítják magukat. Régebbi eszközök tipikus, bosszantó tulajdonsága volt, hogy kb. 4 órás időtartamig nem voltak használhatók, ha tisztítás miatt „visszaállították” magukat. Hiszen a légiiparban rendkívül fontos, a folyamatos üzem az állandó rendelkezésre állás.
A készülékek adatbázisa
Az adott védeni kívánt területek más és más anyagkönyvtárakat követelnek meg. Például a légiiparban használatos eszközök Európában az ECAC által jóváhagyott anyagkönyvtárral, szoftver verzióval és hardverrel rendelkező eszközök vehetnek részt. Az anyagkönyvtár tekintetében pedig abban csak olyan anyagok lehetnek, amelyeket az ECAC követelményrendszere megkövetel. Se több, se kevesebb nem lehet benne.
Más területet, mint például a rendvédelmi felhasználást már nem köti az eszközöket ilyen mértékben, ott lehet dolgozni tetszőleges anyagkönyvtárakkal is. Ebben az esetben már lehet egyszerre a kábítószert és a robbanószereket is keresni. Erre mondjuk azt, hogy a készülék kettős módban működik, ekkor a pozitív és negatív iontartományban is keres veszélyes anyagokat.
Ezeknél az úgynevezett egyedi könyvtáraknál gyakorlatilag csak a képzeletünk szab határokat, hogy mit szeretnénk detektálni, hiszen mindegyik anyag végső soron létrehozza a saját spektrumát, azokat a (gyártói) felprogramozás után már képes lesz az eszköz detektálni. Nyilván itt még egyéb szempontokat is meg kell vizsgálnia az adott gyártónak, hogy az a téves riasztásokat vagy éppen a nem riasztások számát ne növelje meg, hiszen minden esetben a legfontosabb a készülék pontos működése.
A készülékek kialakításának a módjai
Léteznek asztali és hordozható változatok is. Az asztaliak jellemzően testesebb kialakítású eszközök, míg a hordozható változatok hosszúkásabbak, könnyebb kialakításúak.A hordozható megoldások a legtöbb esetben rendelkeznek más funkciókkal is, mint radioaktivitás mérés és/vagy a veszélyes szerves anyagok detektálása.Mindkét változat rendelkezik akkumulátorral is, amely az áramkimaradást tudja áthidalni.