Mi vezetett a szigorú intézkedések bevezetéséhez?
2001. szeptember 11. mindannyiunk életét megváltoztatta. Amellett, hogy megrázta az egész világot, a történtek óta sokkal komolyabb ellenőrzéseken kell átesnünk a repülőtereken. Például: Nem mehetünk be repülés közben a pilótafülkébe, holott ezt 9/11 előtt bármikor megtehettük, sőt a repülőgép személyzete is erre buzdította is az utasokat.
Ezt megelőzően, 1988-ban a PAN AM 103-as járata vált merénylet áldozatává, ahol egy, a fedélzetre csempészett plasztikbomba okozta a 270 (259 a gépen és 11 a földön) emberéletet követelő katasztrófát.
A légiiparban a robbanószerek kiemelten veszélyesek, ugyanis az utazómagasságon repülő gépek törzsében túlnyomást hoznak létre, elég egy kis sérülés, robbanás és a nagyobb nyomású belső levegő hírtelen a kisebb nyomású külső levegő felé nagy sebességgel megindul, ezzel pedig a repülőgép szerkezetében végzetes sérülések keletkeznek. Már kis mennyiségű robbanóanyag is tud végzetes eseményláncolatot elindítani, ha az megfelelően van elhelyezve, illetve a repülőgép is elérte a számára kijelölt utazómagasságot.
Repülőterek határvédelmi eszközei
Periméter védelem: minden repülőtérnek alapvető feladata, hogy megakadályozza a határán történő ellenőrizetlen áthaladást. Erre a legalapvetőbb megoldás a kerítés megépítése. A kerítés önmagában nem sokat ér, már csak amiatt is, mert egy repülőtér körbekerítése több 10 km hosszúságú kerítésszakaszt jelent. Ezen szakaszokat kamera rendszerekkel felügyelik. Ezen megoldások a legújabb video analitikai megoldásoknak köszönhetően nagy terhet vesznek le az őrszemélyzet válláról.
Ezt kiegészítendő a legtöbb repülőtér használ úgynevezett érzékelőkábeles behatolásvédelmi rendszert. Ez a rendszer a kerítésre felhelyezett kábel segítségével képes érzékeli a mászás, kerítésvágás, felhajtás műveleteit, a legújabb technológia +/-3 m-es pontossággal tudja megmondani, hogy az adott zónán belül hol történik a behatolási kísérlet. Ezt ki lehet egészíteni egy grafikus integrált grafikus felügyeleti rendszerrel, amely az előzőekben részletezett rendszereket tudja egy felületen megjeleníteni és ezzel segíteni az őrszemélyzet munkáját.
Minden repülőtér használ FBŐ-t, azaz fegyveres biztonsági őrséget, akik folyamatos jelenlétükkel tovább növelik a biztonságot.
Gépjármű kontroll
A repülőtérre beérkező gépjárműveket is alapos ellenőrzésnek vetik alá. Kezdve azzal, hogy ha előre nem volt leadva a sofőr és a gépjármű összes paramétere a fogadó fél által, akkor nem is engedélyezik a belépést. Vannak az úgynevezett állandó belépési engedéllyel bíró személyek és azok gépjárművei. Ők igazoltan üzleti kapcsolatban állnak a repülőtéren található cégek egyikével, illetve ottani dolgozók.
Gépjárművek átvizsgálásának egy gyors és hatékony megoldása az útfelületbe épített kamerarendszer, amely nagyfelbontású felvételek segítségével segíti a személyzet munkáját, robbanószer, vagy csempészárú így könnyen észrevehető.
Személyek átvizsgálásának eszközei
Az utasok és a személyzet átvizsgálására is számos lehetőség áll a repülőterek rendelkezésére. A legismertebb eszközök a Nuctech csomagátvizsgáló röntgenek. A kézipoggyász átvizsgálására ma az általános eszköz az úgynevezett kinézetes röntgenberendezés (EDSCB = Explosive Detection Systems for Cabin Baggage), amely kettő darab röntgengenerátor segítségével állítja elő a csomag képét és látja el a röntgenberedezés szerepét. Ezeket váltják ki az úgynevezett több nézetes, azaz multi view készülékek (EDSCB C2) és a technológia jelenlegi csúcsát képviselő CT elven működő berendezések (EDSCB C3 és C4). A C3/C4 eszközök már teljes 3D-ben elforgatható képeket állítanak elő. Érdekesség még, hogy a C2-es eszközöknél már nem kell kitenni a táskánkból az elektronikus eszközöket, mint például a laptop. A C3/C4 esetén pedig már a folyadékok is a táskában maradhatnak.
Robbanószer részecskék is sok mindenről árulkodhatnak, ezek után kutatnak az ETD (Explosive Trace Detection) berendezések. Ezek a szuperérzékeny készülékek nanogramm mennyiséget is ki tudnak mutatni. Egy mintavételező lap segítségével a személyes tárgyak felületéről vesznek mintát, majd ezt a lapot behelyezik a készülékbe, amely egy speciális eljárás segítségével meg tudja mondani, hogy volt e robbanószer részecske a tárgyon vagy sem. A Nuctech eszközök az úgynevezett szilárd robbanóanyagok kimutatására alkalmasak.
De mi a helyzet a folyékony halmazállapotú anyagokkal?
Erre használják a LEDS (Liquid Explosive Detection System) -eket, amelyek a folyadékok analizálását látja el.
A feladott poggyászok esetén az EDS (Explosive Detection System) -ek felelnek az automatikus detektálásért. Ezek nagyméretű csomagvizsgáló röntgenberendezések. A jelenlegi technológia csúcsát itt is a CT elven működő berendezések jelentik. Ezek az automatikusan robbanószert/eszközöket detektálni képes rendszerek felelnek azért, hogy mi még nagyobb biztonságban utazhassunk repülőgépekkel.
Mi a helyzet a nem fémből készült szúró és vágó eszközökkel és szeretnénk ezeket automatikusan, gyorsan és emberi beavatkozás nélkül kiszűrni?Még nem érintettük a fémkereső kapukat. Ezen érzékeny berendezések a fémből készült szúró és vágó eszközök felderítésére szolgál. Érzékenységük tág határok között állítható és a különböző érzékelési zónáknak köszönhetően szinte végtelen mértékben testre szabható a készülék működése.
A nem fémből készült szúró és vágó eszközök automatikus, gyors és emberi beavatkozás nélküli kiszűrése?
Erre is van megoldás! Egy milliméter hullámhosszt használó tesztszkenner eszközzel. A Nuctech szkenner nem csak a fém, hanem bármely anyagból készült fegyvert képes megtalálni, ezen kívül testen elhelyezett csempészárú felderítésére is alkalmas.
Jelen írásunkban található repülőtéri biztonsági rendszerek, eszközök mindegyike megtalálható a PartnerTech kínálatában, ugyanis a Nuctech gyártó képviselete vagyunk dedikáltan a légiközlekedési ágazat részére.