A mobiltelefonok sokkal hamarabb válnak elavulttá, gyakran már 2 évente lecseréljük őket, míg egy jó minőségű tűzjelző 10-15 évig, de bizonyos körülmények között akár 20 évig is képes szakszerű karbantartás mellett, megfelelően működni. Arról, hogy miből áll egy karbantartás, írtunk egy blogot, amit az alábbi oldalon tud elérni:
https://partnertech.hu/blog/blog_tuzjelzo_rendszer/egy_karbantartas_mogott
A tűzjelző rendszerekkel nem találkozunk mindennap, sőt előfordul, hogy csak kötelezettség miatt létesítjük ezeket, ezért ezen eszközök korszerűsítése gyakran háttérbe szorul. Ma Magyarországon gyakoriak a 15-20 éves létesítések, de találkozhatunk, akár 20 évnél idősebb rendszerekkel is.
Pedig ugyanúgy, mint a mobiltelefonok, a tűzjelző eszközök is fejlődnek, bővülnek a funkciók, fejlettebbek lesznek a technológiák, megbízhatóbbak lesznek az eszközök, ezáltal hatékonyabb lesz a védelem is.
Milyen kockázatokkal járhat egy elavult tűzjelző rendszer? (Elavult rendszer alatt azokat az eszközöket/rendszereket értem, amelyeknél már lejárt a gyártó által meghatározott élettartam.)
- A legjelentősebb kockázat egy elavult rendszer esetében, hogy az élettartam lejárta után az eszközök hatékonysága és megbízhatósága csökkenhet: fennáll a lehetősége, hogy pont akkor nem fog megfelelően működni, amikor szükség lenne rá.
- A karbantartások során ugyan letesztelik az érzékelőket, de ennek is megvannak a műszaki korlátai. Például, egy tűzjelző rendszer esetében elsődleges szempont, hogy a tűz korai szakaszában már jelezzen, de ezt tesztspray-vel nem lehet reprodukálni. Így nem kiszámítható, hogy az idő előrehaladtával és az alkatrészek elöregedésével, a tűz milyen szakaszában fog jelezni az adott érzékelő.
- Egy ilyen szerkezet a mindennapi életet zavaró tényezővé is válhat. A téves riasztások az életkor előrehaladtával gyakoribbak lehetnek, megzavarhatják a helyszínen folyó tevékenységet, tűzoltósági átjelzés és kiszállás esetén pedig, jelentős költségekkel járhatnak.
- Egyes helyszíneken a tevékenységet be kell szüntetni, ha a tűzjelző központ nem üzemel és akadnak, olyan létesítmények, ahol ebben az esetben tűzőrség felállítása szükséges.
- Amennyiben a tűzjelző rendszert már nem gyártják, egy meghibásodás esetén, hirtelen és gyorsan kellhet az egész rendszert lecserélni, mert előfordulhat, hogy az alkatrészeket már csak nagyon költségesen vagy egyáltalán nem lehet beszerezni.
- Mivel ilyen esetben, azonnali cserére van szükség, időhiányában az esetleges módosítások nem átgondolhatóak, a költségek nem beütemezhetőek.
Magyarországon az elöregedéssel járó bizonytalanság kiküszöbölésére a TVMI (Tűzvédelmi műszaki irányelv) ajánlásai az iránymutatók.
TvMI 12.5:2022.06.13. F.4.b
„Pontszerű, automatikus, elszennyeződés kompenzációval, vagy automatikus kalibráló készülékkel ellátott érzékelők, amennyiben a túl nagy eltérést jelezni képesek, 8 évig üzemben maradhatnak, ha működőképességük bizonyított, noha a helyszíni tesztelés során nem lehet meggyőződni arról, hogy a megszólalási tulajdonságok a gyártó által megadott tartományban vannak. Ilyen érzékelőket az itt megadott idő leteltével cserélni kell, vagy gyári felülvizsgálatnak és felújításnak kell alávetni.”
Az Aritech érzékelők esetében a gyártó 10 éves élettartamot határozott meg.
Megjelent az új Excellence tűzérzékelő családunk az új Ariel központtal, ami vegyesen használható a hurkon a korábbi Aritech2000 protokollú hurokeszközökkel, amennyiben a központ már Ariel. Így, lehetővé teszi a rendszer rugalmas korszerűsítését a költségvetésnek megfelelően. A csere ezáltal, védelem kiesés nélkül megoldható.
Az Excellence hurokeszköz család automatikus érzékelői fejlettebb érzékelési technolóiával rendelkeznek, így kevesebb téves riasztást okoznak. Szintén az automatikus érzékelők kamra kialakításának köszönhetően, nehezebben koszolódnak el, így kisebb a karbantartási igényük, ezáltal az üzemeltetési költség is alacsonyabb lesz. Mindegyik eszköz beépített izolátoros, így egy kábel hiba esetén kevesebb eszköz esik ki a védelemből, és az esetleges hurok hibák könnyebben behatárolhatóak.
A hő-, füst- és tűzérzékelők 3 színű LED-es visszajelzőt kaptak, ami minden szögből jól látható és 5 féle működési állapotot képes jelezni számunkra. Az érzékelő időnként zöld villogással jelzi a működést, ami nem zavaró a helyiségben tartózkodóknak és a laikusok sem vélik tűzjelzésnek. Az új tűzérzékelőink esetében a normál működést zöld LED-del jelzi. Az érzékelőkön betűkódokkal meg van jelölve a készülék típusa, ezek ismeretében egy átlagos belmagasságnál lentről be tudjuk azonosítani az eszközt.
Az alábbi cikkünkben írtunk bővebben, az Exellence eszközök további előnyeiről:
Mit nyerünk a tűzjelző rendszer korszerűsítésével?
- Megbízhatóan működő tűzjelző rendszert újabb 10 évre
- Fejlettebb funkciókat
- Hatékony védelmet
- Tervezhető üzemeltetési költségeket